Osztényi Leander Vágfarkasdon született 1911. július 28-án, abban a házban, amelyben a Szabadságharc idején Görgey tábornok főhadiszállása volt. Gimnáziumi tanulmányait Komáromban végezte, itt találkozott Harmos Károllyal, aki tanára, „első mestere“ és példaképe lett. Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet, majd Negyeden, Vágfarkasdon tanított. 1941. szeptember 16-án a Sóki Református népiskola igazgató-tanítója, 1945-ben a katolikus iskolát is igazgatta. Itt tanított feleségével 1945.július 31-ig, amikor a Benesi dekrétumok alapján elbocsátották állásából, mint minden magyar tanítót. Elvették pedagógusi diplomáját, amelyet csak 1952-ben kapott vissza. A magyar iskolák bezárása után, állástalan pedagógusként a Karlovy Vary melletti Nová Role-i porcelángyár hirdetésére elindult szerencsét próbálni. Itt Oto Tauschek tanítványa lett. Két éven keresztül tanulta a porcelánfestés műhely-titkait, hogy aztán évtizedeken keresztül maga is meghatározó egyénisége legyen a gyár porcelánfestésének és művészeti tervezésének. A porcelánfestészet mellett sokat festett vászonra is, kedvelte a portrét és az akvarellt. Kiállítása régiónkban Galántán és Komáromban volt, mert mindig az övéinek hozta el munkáit, örült az azoktól jött elismerésnek. Bár Karlovy Vary-i letelepedése után csaladját is magával vitte oda, ahol, mint mondta, nem a fajtája, hanem munkája alapján tisztelték és becsülték, de sohasem feledkezett meg a hazai tájakról, és mindig szívesen jött Komáromba, Farkasdra és Sókszelőcére, ahol sok barátja és tanítványa volt. Bár Osztényi Leandert híressé és elismertté művészete tette, de emberi nagyságát, hajlíthatatlanságát, példaértékű magatartását NÉPTANÍTÓ-ként érdemelte ki. Igazgatói állásából elbocsátva, tanítói oklevelétől megfosztva, az akkori hatalommal dacolva, újra kezdte életét, és az idegenben magyarként elismerést vívott ki magának, családjának. Ez példa lehet mindnyájunk számára